2015. május 31., vasárnap

Tepsis krumpli kölessel



Hozzávalók:
-          1 kg nagyobb szemű krumpli
-          10 dkg köles
-          2 tojás
-          1 kis vöröshagyma
-          2-3 gerezd fokhagyma,
-          néhány szál petrezselyemzöld,
-          őrölt bors, só
-          10 dkg sajt
-          3-4 ek tejföl

A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk és sós vízben puhára főzzük, összetörjük majd kihűtjük. Olajon üvegesre sütjük az apró kockákra vágott vöröshagymát, beleszórjuk a kölest, majd felöntjük a köles térfogatához képest kétszeres forró vízzel. Megsózzuk, és a kölest megfőzzük és ezt is kihűtjük, majd hozzákeverjük a krumplihoz. Hozzáadjuk a tojást, néhány szál petrezselymet apróra vágva, a zúzott fokhagymát. Sóval, borssal ízesítjük. Egy tepsit vékonyan kikenünk olajjal és belesimítjuk a masszát. Megkenjük tejföllel és megszórjuk reszelt sajttal és sütőben aranybarnára sütjük. Így önmagában is finom, de köretnek is kitűnő.

A köles nagyon egészséges! Minden héten legalább egyszer fogyasztanunk kéne. Sokféleképp elkészíthető édesen és sósan is. Lúgosító hatású gabona, mely a gyomrot táplálja, harmonizálja. Emellett erősíti a hajat, a körmöket, a csontokat és a fogakat. Szárító hatású, főzés előtt szárazon megpirítva kivezeti a felesleges nedvességet az emésztőtraktusból. Candida-problémáknál például jó választás.
Fontos: főzés előtt alaposan át kell mosni, mert a külseje keserűanyagokat tartalmaz, melyek irritálhatják a gyomrot.

2015. május 30., szombat

Pesztós burgonyafőzelék



Hozzávalók:
-          1 fej vöröshagyma
-          2 gerezd fokhagyma
-          3-4 ek bazsalikom pesztó
-          1 kg burgonya
-          3-4 db babérlevél
-          21 dl tejföl 
-          2-3 ek étkezési keményítő
-           2 cikk citrom reszelt héja, kifacsart leve 
-          só 
-          frissen őrölt bors 

A hagymát apróra vágjuk és olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a kockákra vágott burgonyát és felöntjük annyi vízzel amennyi ellepi. Sózzuk, borsozzuk adunk hozzá babérlevelet és puhára főzzük. Majd a tejfölt a reszelt fokhagymával, a pesztóval és a keményítővel kikeverjük és behabarjuk vele a főzeléket és egy kis citromlével ízesítjük.

Én házilag készítettem pesztót itt a recept:
 http://izekpalotaja.blogspot.hu/2014/09/peszto-keszites.html

2015. május 24., vasárnap

Paprikakrémes szelet



Hozzávalók a húshoz:
-          kb 1 kg csont nélküli rövidkaraj
-          1 kis tubusos piros arany
-          tejföl
-          sajt a tetejére
-          só, bors, majoranna

A karajt vékony szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk, sózzuk borsozzuk és bevagdossuk körbe a széleit picit, hogy ne ugorjon majd össze a hús és egy serpenyőbe kevés olajban elősütjük őket. Majd egy kiolajozott tepsibe fektetjük őket egymás mellé. Megszórjuk őket majorannával, majd mindegyikre kenünk piros aranyat, majd egy kis tejfölt, mindegyiket vékonyan, és megszórjuk reszelt sajttal. A serpenyőbe visszamaradt zsiradékra öntünk egy kis fehérbort és felforraljuk, ezáltal feljönnek a letapadt részek. Majd ezt a levet a husik közé csurgatjuk óvatosan, majd pirosra sütjük. Közbe ha elfövi a levet egy pici vizet még lehet közéjük önteni, de nem kell sok, nagyon omlós, finom és egyszerű fogás!

Hozzávalók a salátához:
-          1 ek mustár
-          1 ek olivaolaj
-          4 ek natúr joghurt, só, bors
-          1 fejes saláta
-          1 kígyóuborka


Simára keverjük a mustárt az olajjal, joghurttal, sóval, borssal. A salátát megmossuk és apró darabokra tépkedjük, majd összeforgatjuk az öntettel, az uborkát legyaluljuk és a tetejére tesszük.  Én még párolt rizst készítettem hozzá, amihez kevertem egy kis lenmagot és zabkorpát!

2015. május 22., péntek

Makaróni sült paprikakrémes mártással



Hozzávalók:
-          3-4 db piros kaliforniai paprika
-          1 kis fej vöröshagyma
-          2-3 gerezd fokhagyma
-          2 paradicsom
-          só, bors
-          pirospaprika
-          2 kk paprikakrém
-          chilipor vagy pehely
-          2 dl vörösbor
-          2dl főzőtejszín vagy tejföl
-          1 csapott ek liszt


A paprikákat megmossuk, szárazra töröljük, félbe vágjuk, kicsumázzuk és egy tepsibe tesszük és jó alaposan megsütjük, hogy ráncos legyen, ( az se baj ha a héj része fekete lesz ), majd még forrón nejlon zacskóba tesszük és bekötjük negyed órára. Majd utána kivesszük és lehúzzuk a héját, a húsát pedig kockára vágjuk. A vöröshagymát apróra vágjuk és kevés olajban megpároljuk, hozzáadjuk a paradicsomot, sót, borsot, chilit, fokhagymát, pirospaprikát, majd rászórjuk a lisztet és felöntjük a borral, kiforraljuk, majd a tejszínt, a paprikakrémet és a paprika kockákat is hozzáadjuk, ha felforrt lepürésítjük és a kifőzött makaróni tésztával tálaljuk. Bele is lehet keverni a tésztát, de tálalásnál rá is lehet merni! Reszelt sajttal megszórjuk!

2015. május 17., vasárnap

Zöldséges mennyország



Hozzávalók:
-          1 kg burgonya főve, pürésítve
-          4 tojás
-          tejföl
-          só, bors
-          1 maréknyi zöldborsó, 
-          1 vöröshagyma felaprítva , 
-          színes paprikák - felaprítva, 
-          sárgarépa  megtisztítva, felkockázva
-           1 marék csemegekukorica  
-          1 cukkini felkockázva
-          3 paradicsom szeletelve
-          10-20 dkg trappista sajt
-          2 evőkanál olaj


A hagymát megpirítjuk, majd a zöldségeket rajta megpároljuk.(kivéve a paradicsomot). A burgonyapürét elkeverjük tejföllel, sóval, hogy krémes legyen. Olajjal kikent tepsibe öntjük, ráterítjük a párolt zöldségeket, rátesszük a paradicsomkarikákat és megszórjuk reszelt sajttal és sütőben pirosra sütjük. Önmagában is isteni fogás, de köretnek is jó!

2015. május 16., szombat

Töltött csirkemell sajt mártással kukoricás rizzsel



Hozzávalók a húshoz 4 személyre:
-          4 db csirkemell
-          kb 15 dkg gépsonka
-          20 dkg sajt
-          20 dkg bacon szalonna
-          só, bors

A mártáshoz:
-          50 g vaj
-          50 g liszt
-          5 dl tej
-          5 dkg sajt
-          szerecsendió, só, bors


A csirkemelleket bevágjuk és szétnyitjuk, majd kiklopfoljuk, sózzuk borsozzuk és gépsonka szeleteket terítünk rá, hogy az egészet befedje. Majd az egyik felére reszelt sajtot teszünk vízszintesen és feltekerjük, majd bacon szalonnába tekerjük és egy kiolajozott tepsibe téve pirosra sütjük. Ha kész, a húsokat kivesszük, a visszamaradt zsiradékot pedig a mártáshoz felhasználjuk.  A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk a lisztet, kicsit lepirítjuk, majd felöntjük a visszamaradt zsiradékkal és kb 4dl forró tejjel, felforraljuk folyamatos keverés mellett majd ha még kell öntünk hozzá tejet, ha nagyon sűrű. Sóval, borssal, reszelt szerecsendióval fűszerezzük. Kukoricás rizzsel tálaljuk. 

2015. május 15., péntek

Sajtos túróval töltött gomba baconbe tekerve



Hozzávalók 4 személyre:
12 közepes fej fehér csiperkegomba
12 vékony szelet füstölt császárszalonna
 (húsosabb fajta)
20 dkg túró
10 dkg trappista sajt reszelve
2 gerezd zúzott fokhagyma
őrölt fekete bors


A gombafejeket megtisztítjuk.
A töltelékhez a túrót villával áttörjük, sóval-borssal és fokhagymával ízesítjük, majd alaposan elkeverjük benne a reszelt sajtot. A túrós masszával megtöltjük a gombafejeket, és mindegyiket becsomagoljuk 1 szelet szalonnába.  Egy kis tepsit vékonyan kikenünk olajjal, beletesszük a töltött gombákat, és előmelegített sütőben pirosra sütjük. Köretnek én rizst csináltam, de fűszeres burgonyával még finomabb kakukkfűvel sóval, borssal, petrezselyemmel megszórva.

2015. május 10., vasárnap

Csirkemell rolád hercegnő burgonyával



Hozzávalók 4 személyre:
-          4 db csirkemell filé
-          10 dkg bacon
-          5 dkg  sajt
-          2 db szikkadt zsemle
-          2 db tojás
-          1 szál újhagyma vagy 1 fej vöröshagyma
-          1 duci gerezd fokhagyma
-          1 dl tej
-          só, bors

A hercegnő burgonyához:
-          1 kg burgonya
-          4 db tojássárgája
-          10 dkg vaj
-          ízlés szerint só
-          frissen reszelt szerecsendió

A bacont apróra kockázzuk, majd serpenyőben zsírjára sütjük.,A zsemlét összetépkedve tejbe áztatjuk. A sajtot lereszeljük. A töltelékhez a beáztatott zsemléket péppé nyomkodjuk, hozzáadunk két tojást, a felaprított újhagymát, a kisütött bacont a zsírja nélkül, a reszelt sajtot, a szintén lereszelt fokhagymát, sót, borsot és az egészet jól összedolgozzuk. A csirkemelleket a  vastagabb részüknél fogva bevágjuk és kinyitjuk, nagyobb szeletté alakítjuk, kissé megklopfoljuk. Mindkét felüket sózzuk, borsozzuk. Mindegyik szelet húst, egy-egy olajjal megkent alufóliára helyezünk, egy rész tölteléket hosszában elegyengetünk rajta és ráhajtjuk alulról és felülről is a húst. Az alufóliába betekerjük és a két végét eltekerjük, olyan lesz, mint négy, henger alakú, szaloncukor. Magas falú serpenyőbe/tepsibe tesszük és felöntjük annyi vízzel, hogy a roládok feléig érjen, majd a sütőbe téve 25-30 percig pároljuk/sütjük magas fokozaton. (Én időnként megfordítottam őket.) Miután elkészültek a roládok, óvatosan kivesszük, lehántjuk róluk az alufóliát és egy serpenyőben forró vajon, vagy a bacon kisütött zsírján minden oldalukat, néhány perc alatt átsütjük, hogy legyen egy kis színük. Arra vigyázzunk, hogy nem kell sokáig sütni, mert kiszáradhat a csirkehús.
Miután elkészültek lefedve melegen tartjuk tálalásig.
A hercegnő burgonyához a burgonyát meghámozzuk, apró kockára vágva, sós vízben megfőzzük, majd leszűrve, fedő nélkül, hagyjuk, hogy kigőzölje a felesleges vizet.
Összetörjük, a vajjal és a négy tojássárgájával, sóval, reszelt szerecsendióval jól kikeverjük.
Nyomózsákba töltjük és sütőpapírral bélelt tepsire csinos, kis formákat nyomunk.
Előmelegített sütőben addig sütjük, míg kívülről szép aranybarna, ropogós kéreg keletkezik rajta, belül pedig, finom krémes marad.

A mártáshoz, én a Fűszerész által összeállított Citromosbors fűszerkeveréket használtam, egy kissé felturbózva az ízeket, egy kevés reszelt citromhéjjal és citromlével, plusz egy kevés, frissen őrölt borssal, aminek az alapja egy besamel mártás.

Hozzávalók a mártáshoz:
-          4 dkg vaj
-          2 evőkanál liszt
-          3-4 dl tej
-          frissen őrölt bors
-          1,5-2 teáskanál citromosbors fűszerkeverék, ami az alábbiakat tartalmazza:
(tengeri só, fehérbors, zöldbors, kurkuma, citrompor, mustármag, curry, citromhéj)
-          1/2 reszelt citrom héja és leve
-          frissen őrölt bors
-         

Először, egyszerű besamel mártást készítünk, ami abból áll, hogy a vajban a lisztet világosra pirítjuk, majd felöntjük annyi forró tejjel, hogy kellemes sűrűségű legyen a mártásunk.  Csomómentesre keverjük és összeforraljuk 6-8 percig, közben, apránként hozzáadjuk a fűszereket, és azokat addig adagoljuk, míg a saját ízlésünknek megfelelő ízt elérjük.

Miután a mártással is elkészültünk, a tálaláshoz a roládok végeit levágjuk, majd ujjnyi vastag szeletekre vágva a tányérra sorakoztatjuk, mellé helyezünk a hercegnő burgonyából és a mártással kínáljuk.

2015. május 9., szombat

Levendulás limonádé



Hozzávalók:
-          1 tk szárított levendula
-          citrom
-          méz
-          ¾ liter víz

A vizet forraljuk fel és adjunk hozzá 1 púpos tk levendulát és hagyjuk állni 15-20 percig. Majd facsarjunk bele ízlés szerint citromlevet és adjunk hozzá mézet! Ihatjuk melegen is, de nyáron jégkockákkal finom frissítő!


-          Javítja az életfolyamatokat, fokozza a testi és lelki frissességet.
-          Antibakteriális, fertőtlenítő, gyulladást csökkentő hatása van.
-          Aromaterápiában használva feszültségoldó, idegerősítő, nyugtató hatású. Enyhíti a fejfájást, a depresszív kedélyállapotot, segíti az elalvást, az alvászavarokat megszűnteti.
-          Meghűléskor inhalálással tisztítja a légutakat, csökkenti a fertőzéseket. Asztmások ne használják így!
-          A pattanásos, gyulladásos bőrt bekenve nyugtatja. Érvényes pikkelysömörre és ekcémára is. Enyhíti a napozás okozta leégést.
-          Masszírozások alkalmával a fáradtságot, izomfájdalmakat, a reumás fájdalmakat csökkenti. Gyulladásos izomfájdalmakat enyhíti.
-          Az immunrendszert erősíti, élénkíti,
-          Relaxál, regenerál.
-          Hatékony zsíros hajra és korpás fejbőrre is.
-          Fürdővízbe cseppentve és kicsi tejet hozzáadva segít, hogy bársonyos legyen bőrünk.
-          Női betegségeknél hatásos irrigáló szer. Recept: 1 liter kamillateához 4-5 csepp levendulaolaj.
-          Oldja a szélgörcsöket, fertőtleníti a beleket.
-          Rovarcsípéseket csillapítja, segíti a horzsolások és kisebb sebek gyógyulását.
-          Párnánkra cseppentve, vagy párnahuzatunkba szárított levendulát téve segíti alvásunkat.
-          Segít pszichés és idegi panaszok (alvászavar, idegesség, fejfájás, migrén)




Vegyes gyümölcs turmix



Hozzávalók:
-          1 banán
-          1 marok erdei gyümölcs
-          1 grapefruit
-          1 narancs
-          1 alma


A gyümölcsöket megmossuk, meghámozzuk ( az almát nem kell hámozni ) felöntjük annyi vízzel amennyi fér a turmixba és összemixeljük! Igazi immunerősítő vitaminbomba!

2015. május 8., péntek

Kókuszgolyó



Hozzávalók:
-          50 dkg darált háztartási keksz
-          10 dkg vaj
-          10 dkg porcukor
-          4 evőkanál kakaó
-          1-2 csepp rumaroma vagy 50 ml rum
-          1,5 dl meggybefőtt leve

Hempergetéshez:
-          kókuszreszelék vagy darált dió


A vajat olvasszuk meg és a többi hozzávalóval együtt gyúrjuk össze, ha szükséges egy kis tejet is lehet bele tenni, ha túl kemény a massza. Formázzunk kis golyókat és forgassuk meg kókuszban vagy darált dióban.

2015. május 2., szombat

Rákóczi túrós lepény




Hozzávalók a tésztához:
-          30 dkg liszt
-          20 dkg vaj
-          10 dkg porcukor
-          1 tojássárgája
-          citromhéj
-          2 cs van.cukor
-          csipet só

A töltelékhez:
-          50 dkg túró
-          2 tojássárgája
-          6 dkg búzadara
-          2 cs. van.cukor
-          citromhéj
-          mazsola
-          8 dkg k.cukor

Tojáshabhoz:
-          5 tojásfehérje
-          15 dkg cukor


A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és hűtőbe tesszük kb fél órára. Majd kinyújtjuk kb fél centi vastagra téglalap alakúra, villával megszurkáljuk és betesszük sülni de nem kell sokáig mert ezt a sütit 3szer sütjük. Kb 20 perc, nem baj, ha nem kezd el barnulni. Közben a töltelék hozzávalóit kikeverjük, majd rákenjük a tésztára és megint visszatesszük a sütőbe és addig sütjük, míg a töltelék összeáll és megbarnul picit a tészta. A tojásfehérjét csipet sóval elkezdjük verni, majd hozzáadjuk a cukrot és kemény fényes habbá verjük. Csillagcsöves habzsákba töltve a tészta tetejére nyomjuk, annyi vékony helyet hagyva a csíkok között, hogy majd a végén lekvárt nyomunk oda. Majd visszatesszük a sütőbe, de a sütőajtót egy fakanállal támasszuk ki és addig süssük, míg a hab meg nem barnul picit. A legvégén pedig vékonyan lekvárt nyomunk a habcsíkok közé.

2015. május 1., péntek

Aszalt gyümölcsös keksz



Hozzávalók:
-          20 dkg liszt
-          15 dkg vaj
-          8 dkg porcukor
-          1 cs. vaníliás cukor
-          1 csipet só
-          fél citrom lereszelt héja
-          1 jó marék aszalt gyümölcs – nálam áfonya volt

Az összes hozzávalót összegyúrjuk, folpackba csomagoljuk, és a hűtőbe tesszük fél órára. Majd dió nagyságú golyókat formázunk és egy tepsire tesszük őket, majd egy pohár aljával lenyomjuk őket és előmelegített sütőben 8-10 perc alatt készre sütjük őket!