2013. december 11., szerda

Zöldborsós szalonnás omlett túróval és sajttal töltve



Hozzávalók:
-          tojás
-          tej
-          zöldborsó
-          szalonna
-          túró
-          sajt
-          só, bors
-          vöröshagyma


1 fej vöröshagymát apróra vágunk és kevés olajon egy serpenyőbe megpároljuk, közbe hozzáadjuk a kockákra vágott szalonnát és együtt pirítjuk tovább. Majd hozzáadjuk a borsót (én fagyasztottat használtam így sokat nem kellett párolnom), sózzuk, borsozzuk. A ¾ részét kivesszük és félretesszük mert egyesével fogjuk sütni az omletteket. 1 embernek leütünk 2 tojást és összekeverjük 1 ek tejjel és sóval, felverjük és a serpenyőbe maradt egyvelegre öntjük, eloszlatjuk, mint a palacsintát és lassú tűzön sütjük. Én tettem rá egy fedőt is és pár perc alatt pirosra sül az alja. Nem kell megfordítani, ha a tetején is látjuk, hogy már nem nyers akkor kész is. Én papírtörlőn leitattam, hogy ne legyen olyan olajos. Jöhet a következő, megint teszünk a serpenyőbe egy kis borsós szalonnás hagymát és megint jöhet rá a felvert tojás ugyanúgy mint az előzőnél. Úgy osszuk el, ahány embernek sütjük. Majd túrót morzsolunk a megsült omlett egyik felére és reszelt sajttal megszórtam és ráhajtottam a másik felét. Tetejére is jöhet egy kis reszelt sajt és tálalhatjuk. Persze más hozzávalókat is használhatunk, pl kukoricát, paprikát, valamilyen salátát, virslit, kolbászt, amit szeretünk! Isteni reggeli vagy vacsora! J

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése