Hozzávalók a
tésztához:
-
24
dkg vaj
-
15-20
dkg porcukor
-
4
tojás
-
24
dkg liszt
-
1
kk szódabikarbóna
-
1
kk sütőpor
-
10
dkg cukrozatlan kakaópor
-
csipet
só
A krémhez:
-
50
dkg mascarpone
-
5
dkg kókuszreszelék
-
porcukor
ízlés szerint
Díszítéshez:
-
kókuszreszelék
-
színes
cukorkák
-
mazsola
-
csoki
reszelék
A vajat
habosra keverjük a cukorral, majd egyenként hozzáadva a tojásokat krémesre
keverjük, majd jöhet hozzá a többi hozzávaló is. Nekem sűrű volt ez a tészta
úgyhogy egy pici tejet öntöttem hozzá, hogy könnyebben simára tudjam keverni.
Majd a tortaformát kivajazzuk, kilisztezzük. Én a legkisebb tortaformámat
használtam és kétfelé vettem a tésztát. Először megsütöttem az egyik felét, ami
majd a feje lesz a nyuszinak, majd ugyanebbe megsütöttem a másik felét, ebből
lesz a nyuszi füle és a masnija. A krémhez kikevertem a mascarpónét a
porcukorral és a kókusszal, pici citromlét is lehet bele csepegtetni, aki akar.
Majd az egyik tortát 3 felé vágtam, megtöltöttem krémmel, majd bevontam
kívülről is vele és beszórtam az egészet kókusszal mindenhol. A másik tortát
pedig elvágtam a következő kép alapján:
Majd azokat
is megkentem a krémmel és beszórtam kókusszal, majd egy tálcán összeraktam a
nyuszit és kidíszítettem. Mazsola lett a szája, színes cukrok a szemei és
került ebből a masnijára is meg a fején lévő virágra is. Egy kis kókuszt pedig
elkevertem pár csepp piros ételfestékkel és a fülére meg a pofijára szórtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése