Hozzávalók:
-
fél
kg sertés karaj
-
1-2
ek liszt
-
só,
bors
-
olaj
a burgonya sütéséhez
-
100
g csemege uborka
-
1
kg burgonya
-
10
g sűrített paradicsom
-
100
g szalonna
-
100
g gépsonka
A karajt
vékony szeletekre vágjuk és kiklopfoljuk, széleit kicsit bevagdossuk, hogy ne
ugorjon össze sütés közben és sózzuk borsozzuk. A húst közvetlen sütés előtt
lisztbe mártjuk és pici olajban elősütjük mindkét oldalát, majd kiszedjük a
husikat és a visszamaradt zsiradékban megpirítjuk a paradicsompürét, rászórunk
1-2 ek lisztet és felengedjük kevés vízzel, majd ebbe tesszük vissza az
elősütött husikat. Addig pároljuk benne, míg meg nem puhulnak, közben pótoljuk
alatta a vizet. ( Ha épp van otthon alaplé akkor víz helyett azt használjuk,
jobb íze lesz ). Nem kell, hogy nagyon sok víz legyen rajt, csak, hogy éppen
ellepje. A szalonnát, az uborkát és a
gépsonkát egyforma vékony csíkokra vágjuk, majd egy külön edényben kiolvasztjuk
a szalonnát, ha megpirult hozzáadjuk a gépsonkát azzal is pirítjuk picit, végül
hozzáadjuk az uborkát de ezt már ne nagyon pirítsuk, zárjuk el a lángot alatta
és tegyük félre. A burgonyát szeleteljük fel hosszában 4-5 szeletbe, majd
ezeket is vágjuk fel hosszában és kész a hasábburgonya, tegyük hideg vízbe,
nehogy megbarnuljon, majd sütés előtt terítsünk ki egy konyharuhát
és lecsepegtetve terítsük szét rajt a krumplit és itassuk le a tetejét is egy
másik ruhával, mialatt az olajat melegítjük, majd süssük meg benne. Ha a
hús megpuhult, tegyük bele a szalonnás keveréket, melegítsük össze és már kész is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése