Hozzávalók:
1 kg csirkemell-filé
25 dkg natúr gesztenyepüré ( nem édesített )
2 ek mazsola
2 kicsi vagy 1 nagy tojás
5-10 dkg sajt
só, őrölt bors
1 dl szilva vagy baracklekvár
1 db kisebb sütőtök
5 dkg hántolt, sótlan tökmag
5-10 dkg feta
néhány ek tökmagolaj
A csirkemell filéket, ha
vastag, kettévágjuk, majd bevágjuk, kihajtjuk, kissé kiklopfoljuk. Kiterítjük
magunk elé, sózzuk, borsozzuk a belső felét. A gesztenyét villával összetörjük,
hozzákeverjük a mazsolát és a pici kockákra vágott sajtot. Kissé sózzuk,
borsozzuk a masszát, óvatosan összekeverjük, nehogy a sajt összetörjön. A
húsokra halmozzuk, feltekerjük rolád formára. A külsejét megsózzuk. Egy akkora
darab alufóliát, ami nagyobb a rudaknál, kiterítünk, megkenjük a középső részét
kevés olajjal. Rátesszük a töltött húsokat, óvatosan feltekerjük, mindegyiket
külön-külön. A két végüket szaloncukorszerűen megcsavarjuk. Tepsibe tesszük,
ami nem sokkal nagyobb náluk, egy ujjnyi vizet öntünk alá és előmelegített
sütőbe toljuk 30 percre. Mikor kész, óvatosan lehántjuk róluk a fóliát, megkenjük
a lekvárral. Magas falú teflonserpenyőt felhevítünk, a roládokat gyorsan
körbesütjük vagy a sütőbe is vissza lehet tenni magas fokozatra csak ott tovább
tart. A körethez a sütőtököt kisebb darabokra vágjuk, előmelegített sütőben
puhára sütjük. Kikaparjuk a héjából, késes robotgépbe tesszük, pürésítjük. Tálaláskor
a roládokat átlósan felvágjuk, a tökmagot száraz serpenyőben megpirítjuk. A
sütőtökpürét tányérra halmozzuk, rámorzsoljuk a fetát, rászórjuk a magokat és
megcsorgatjuk pici tökmagolajjal. Néhány szelet töltött húst teszünk mellé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése