Hozzávalók a
húshoz:
-
1
kg csont nélküli sertéskaraj
-
kb
30-40 dkg csirkemáj
-
15-20
dkg sajt
-
majoranna,
őrölt bors, őrölt kömény
-
3
tv paprika
-
1
nagy fej vöröshagyma
-
2-3
gerezd fokhagyma
A karajt
vékony szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk és grill fűszerrel megszórjuk, lisztbe
forgatjuk és kevés olajban vagy zsírban egy serpenyőben mindkét oldalát
megpirítjuk 1-2 perc alatt, majd egy kiolajozott tepsibe tesszük őket egymás
mellé. A hagymát apróra vágjuk és kevés olajban megpároljuk, ugyanabban az
edényben,amiben a húst sütöttük.
Hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott megtisztított májat, a felcsíkozott
paprikát, a reszelt fokhagymát és fűszerezzük majorannával, köménnyel, borssal
és pici sóval ha kell. Addig sütjük, míg a máj is kifehéredik de nem sül meg
teljesen. Majd a hús szeletek tetejére halmozzuk a ragut és mindegyikre teszünk
egy szelet sajtot és sütőbe téve pirosra sütjük.
A mustáros
burgonyához:
Ezt csak
azoknak ajánlom akik kedvelik a fűszeres és különleges dolgokat.
-
1,5
kg burgonya
-
85
g mustár
-
2
ek vaj
-
1
ek mustármag
-
2
ek olívaolaj
-
2
ek citromlé
-
1
ek oregánó (szárított )
-
1
tk só
-
őrölt
bors
A hozzávalókat a burgonya kivételével simára keverjük, majd a burgonyát felkockázzuk és összeforgatjuk ezzel az egyveleggel és tepsibe téve időnként megkeverve ropogósra sütjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése