Hozzávalók a
piskótához:
-
8
tojás
-
30
dkg porcukor
-
24
ek hideg víz
-
40
dkg liszt
-
20
dkg őrölt mandula
-
2
tk őrölt kávé
-
2
csomag sütőpor
-
2
tk mandula aroma
-
2
csipet só
Ezt a
mennyiséget megfeleztem és 2 piskótát sütöttem külön-külön. Majd ha megsültek
és kihűltek félbevágtam őket.
Krémhez:
-
12,5
dkg porcukor
-
3
tojássárgája
-
5
dkg étkezési keményítő vagy kukoricakeményítő
-
1
dl erős kávé
-
1,5
dl tej
-
25
dkg étcsoki vagy tortabevonó
-
20
dkg vaj
A porcukrot
a vaníliás cukorral, a tojások sárgájával, a keményítővel, a tejjel és a
kávéval összekeverjük és vízgőz felett sűrű krémmé főzzük, folyamatos keverés
mellett. Nem szabad, hogy nagyon lobogjon alatta a víz, mert akkor összekapja
az egészet, úgyhogy csak lassú tűzön csináljuk és türelmesen, majd hagyjuk
kihűlni. Az étcsokit is vízgőz felett külön megolvasztjuk és ezt is kihűtjük. A
vajat habosra keverjük, majd apránként hozzáadagolva simára keverjük a kávé
krémmel és az olvasztott csokival.
Fehércsoki
bevonat:
-
10
dkg fehércsoki
-
5
dkg vaj
Vízgőz
felett megolvasztjuk őket, majd a torta tetejének közepére kenjük.
Torta
bevonása:
-
20
dkg étcsoki vagy tortabevovó
-
20
dkg vaj
-
1
ek rum
A csokit a
vajjal vízgőz felett megolvasztjuk, hozzákeverjük a rumot, kihűtjük, majd
hűtőbe tesszük kb 20-30 percre, de közbe nézzünk rá, mert hamar dermed és
nagyon kemény lesz. Ezzel a sűrű krémmel
vonjuk be a torta oldalát és a tetején a maradék helyet.
Cukorgyönggyel,
kávészemekkel és csokirózsával díszítjük.
Csokirózsa:
-
50
g étcsoki vagy tortabevonó
-
1
ek méz
-
1,5
kk étkezési keményítő vagy kukoricakeményítő
Az étcsokit
vízgőz felett megolvasztjuk. A mézet megmelegítjük és hozzákeverjük simára a
keményítőt, majd a csokihoz adjuk, összekeverjük és egy sütőpapírra folyatjuk
és hagyjuk kihűlni. Majd kezdjük el gyúrni, míg szép sima nem lesz és tegyük
hűtőbe pár percre, hogy megdermedjen picit, majd készíthetjük is a rózsákat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése