Hozzávalók 23 cm-es tortához:
Csokoládés piskóta karika:
-
6 tojás
-
14 dkg cukor
-
10 dkg liszt
-
2,5 dkg kakaópor
Az egész tojásokat a cukorral nagyon habosra keverjük, majd fakanállal belekeverjük a kakaót és a lisztet. Kivajazott-lisztezett tortaformába öntjük a massza felét, és előmelegített sütőbe készre sütjük. Majd utána a másik felét ugyanebbe a tortaformába ( persze miután elmostuk) megsütjük.
Piskótalap:
Hozzávalók:
-
5 tojás
-
12 dkg liszt
-
12 dkg cukor
A tojások fehérjét habbá verjük, beleszitáljuk a porcukrot, amivel tovább verjük, míg kemény habot kapunk, hozzáadjuk a sárgákat is. Fakanállal belekeverjük a lisztet, majd sütőpapírral bélelt gáz tepsibe simítjuk a masszát, és előmelegített sütőbe tesszük és készre sütjük. Ha megsült még melegen beszórjuk a tetejét vékonyan zsemlemorzsával és egy másik tepsit szintén kibélelünk sütőpapírral és arra ráborítjuk a piskótát és egyből lehúzzuk róla, amin sült és hagyjuk kihűlni.
Krém:
-
2,25 dl kávé
-
1,5 cs. vaníliás puding
-
30 dkg cukor
-
4 tojássárga
-
3 dl tej
-
37,5 dkg margarin
-
4-5 ek lekvár
A pudingot a cukorral, a tojások sárgájával, és a kávéval csomómentesre keverjük, majd a felforralt tejhez adjuk, és sűrű krémmé főzzük. Kihűtjük, majd a habosra kevert margarinnal összedolgozzuk. A tésztát megkenjük vékonyan lekvárral és savanyúbb fajta lekvárt használtam, mert a krém amúgy is eléggé édes. Majd megkenjük a krémmel is vékonyan, majd 4 cm-es csíkokra vágjuk. A csokis tortalapot kettévágjuk, és megkenjük a kávékrémmel az egyiket. Majd fogjuk az első tésztacsíkunkat és feltekerjük, majd a kakaós piskótalap közepére helyezzük. Ezután a következő csíkokat csak köré tekerjük, amíg el nem fogy és az átmérője eléri a tortalap nagyságát. Ennek a tetejét is vékonyan megkenjük krémmel, és rátesszük a tortakarika másik felét. Oldalát, tetejét is krémmel vonjuk be. Én csokidarával díszítettem, valamint a megmaradt krémmel, rolettivel és kávészemekkel.