Hozzávalók a tésztához:
-
25 dkg liszt
-
3 tojás
-
12 dkg puha vaj
-
10 dkg porcukor
-
3 evőkanál méz
-
fél csomag sütőpor
-
1 dl tej
-
mézeskalács fűszerkeverék ízlés
szerint
-
őrölt fahéj ízlés szerint
-
1 egész citrom és narancs héja
-
apróra vágott aszalt sárgabarack
A puha vajat a
porcukorral habosra keverjük, majd mehet hozzá a méz, és azzal is tovább
habosítjuk. Egyenként adjuk hozzá a tojásokat, mindegyikkel simára keverve a
vajas keveréket. Reszeljük bele a citrom héját. A lisztet kimérjük,
hozzákeverjük a fűszereket ( én a mézeskalács fűszerkeverékből 1 zacskónak a kb
3/4ét tettem bele )és az aszalt barackot ( ebből kb 8-10 db-ot ), illetve a
sütőport, majd alaposan keverjük el. Egyesítsük a nedves és a száraz
részt, és adjuk hozzá a tejet, hogy egy homogén, de elég sűrű tésztát kapjunk.
4 lapot sütünk belőle külön, sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformában (de ha
csak kivajazzuk, lisztezzük, úgyis jó). Egy lap kb. 15 perc alatt sül meg.
Hagyjuk a négy lapot kihűlni teljesen, mielőtt megtöltjük a krémmel.
Hozzávalók az aszalt szilvás
krémhez:
-
30 dkg aszalt szilva
-
1/2 dl édes vagy félédes fehér
vagy vörösbor
-
15 dkg olvasztott étcsoki
-
kb. 10 dkg szilvalekvár
-
egy kevés citromlé
-
1 tk fahéj
-
rum vagy rumaroma
Az aszalt szilvát
áztassuk bele a borba, majd késes robotgépben az egészet pépesítsük
össze. Nem baj, ha maradnak benne kisebb darabok. Adjuk hozzá a fahéjat,
a rumaromát és az olvasztott csokit, és alaposan keverjük össze. A
szilvalekvárral lehet lazítani rajta, attól függően, hogy mennyire akarjuk
sűrűre csinálni. Pár csepp citromlevet érdemes hozzáadni, hogy ellensúlyozza az
édes hozzávalókat, és kihozza az ízeket. A legalsó lap tetejét kenjük meg
a krém egyharmadával, majd jöhet a következő lap és így tovább. Amikor összeállt
a torta, az egészet vonjuk be olvasztott csokival, kb 10 dkg elég is hozzá. Nem
feltétlenül kell hűtőben tárolni, de hűvösben legyen, hogy a csoki meg tudjon
rajta kötni. Én ezt a mennyiséget a legkisebb tortaformában csináltam.