2014. június 7., szombat

Csoki torta



Piskóta hozzávalók:
-          5 tojás
-          15 dkg porcukor
-          20 dkg liszt
-          1 sütőpor
-          2 kanál kakaó

Az 5 tojássárgáját 5 kanál langyos vízzel és 10 dkg porcukorral habosra kikeverjük, majd az 5 tojásfehérjét 5 kanál langyos vízzel és a megmaradt 5 dkg porcukorral szintén habosra kikeverjük. A habosra kikevert tojássárgájába beletesszük a 20 dkg megszitált lisztet a sütőport és a 2 kanál kakaót, végül belekavarjuk a habosra kevert tojásfehérjét is. Vajjal kikent, lisztezett tortaformába töltjük, és előmelegített sütőben mérsékelt tűznél kisütjük. Ha kihűlt 3 lapra vágjuk.

Krém hozzávalók:
-          22 dkg étcsokoládé
-          5 dkg cukor
-          22 dkg vaj
-          1-2 csepp vanília kivonat
-          2 ek. rum

Díszítéshez:
-          csokis tortadara
-          6 dkg étcsoki


A csokit kockákra törve gőz felett megolvasztjuk, majd belekeverjük a vajat, a barnacukrot, a rumot és a vanília kivonatot. Ha simára kevertük, tegyük a hűtőbe 1-2 órára míg megszilárdul, de vigyázzunk mert ha sokáig bent hagyjuk, nagyon kemény lesz. Töltsük meg a tortalapokat vékonyan a krémmel, úgy, hogy hagyjunk az oldalára és a tetejére is. Az oldalára csokis tortadarát nyomkodtam. A tetejére előző nap megolvasztottam kb. 2-3 dkg étcsokit, zacskóba öntöttem, kivágtam az alját és egy sütőpapírral bélelt tálcára készítettem ezeket a csoki díszeket, majd hűtőbe tettem, hogy megdermedjenek. A maradék étcsokit is megolvasztjuk gőz felett, majd egy nejlon zacskóba öntjük, a csücskét levágjuk és függőlegesen csíkokat nyomunk belőle a torta tetejére kb. 1 centis távolságba először balról jobbra, majd jobbról balra és így kialakul a szép minta a tetején.  Végül a maradék krémet habzsákba töltöttem és az oldalát megdíszítettem és beleszúrtam a csoki díszeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése