2013. május 23., csütörtök

Spenótos gombóc





Hozzávalók:
-          30 dkg spenót
-          fél kg burgonya
-          25 dkg liszt
-          fél fej vöröshagyma
-          5 gerezd fokhagyma
-          1 tojás
-          só, bors
-          szerecsendió
-          1 nagy pohár tejföl
-          olaj
-          sajt


A burgonyát meghámozzuk és kis kockákra vágva megfőzzük, majd összetörjük. Ha friss spenótból készítjük, akkor forrázzuk le majd ha kihűlt vágjuk apróra és facsarjuk ki a felesleges levet belőle. Ha mirelitből akkor fel kell engedni és kifacsarni a levét. A burgonyát a spenóttal, a liszttel, sóval, borssal, a tojással, az apróra vágott vöröshagymával és a 3 fokhagymával, pici szerecsendióval gyúrjuk össze. Vizes kézzel formázzunk belőle gombócokat, majd forrásban lévő vízben főzzük ki őket 5-8 perc alatt. A gombócokat olajjal vékonyan kikent tepsibe tesszük. A tejfölt, 2 apróra vágott fokhagymával sóval, borssal keverjük ki, majd ezt öntsük a kifőzött gombócokra és reszelt sajttal hintsük meg. Előmelegített sütőben fél óra alatt süssük készre. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése