2014. július 25., péntek

Házi kenyér


Hozzávalók:
-          60 dkg liszt
-          fél élesztő
-          evőkanál cukor
-          két kiskanál só
-          egy evőkanál olaj
-          2,5 dl víz
-          3 gerezd fokhagyma
-          tökmagolaj
-          oregánó, bazsalikom, petrezselyem




Az élesztőt egy bögrében egy evőkanál cukorral és kis meleg (de nem forró) vízzel összekeverjük (én negyedig szoktam felengedni a bögrét vízzel). Egy nagy keverőtálba kimérjük a lisztet, és ehhez adjuk hozzá a két kiskanál sót és az egy evőkanál olajat. Az élesztő amikor felfutott, akkor hozzáadjuk a liszthez és adunk hozzá még nagyjából 2,5 dl vizet. Ezt elkezdjük dagasztani 5-10 perc, amíg a tészta sima nem lesz és elválik a  kezünktől. Ezután megszórjuk az alját és a tetejét is liszttel, leterítjük konyharuhával és várjuk, hogy megkeljen. Célszerű meleg helyre tenni, és védeni a huzattól ki ne fázzon a tészta. Nagyjából fél óra alatt megkel, amit onnan látunk, hogy berepedezik a teteje és kétszeresére dagad a tésztánk. Ezután fokhagymát összenyomjuk és kis olajjal (én tökmagolajjal) és fűszerekkel, bazsalikommal, oregánóval és petrezselyemmel összekeverjük. A megkelt tésztát bevagdossuk függőlegesen és vízszintesen ( nagy négyzetekbe) és megkenjük a tetejét az olajos keverékkel. Kiolajozott, lisztezett tepsibe tesszük és előmelegített sütőben megsütjük lassú tűzön. Kb 1 óra alatt készre sül. Magvakkal és fokhagymával dagasztás közben dúsíthatjátok, úgy még különlegesebb  lesz a kenyeretek és az egészséges ételeket kedvelők más liszttel is készíthetik. Én még az utolsó percekbe reszelt sajtot is szórtam rá . Nagyon finom puha, omlós!
J

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése